Orsós Beáta - Szépítészet

Először is a férfi ideálról írnék. A római férfi a köztársaság korában haját és szakállát nem vágta le, csak Kr. e. 2. századtól vált divatossá a borotvált arc. Egy fiúnak férfivá érésének egyértelmű jele volt az állán pelyhedző szakáll. Ezeket lenyírték, összegyűjtötték és ünnepélyes körülmények között felajánlották az isteneknek. A haj-, szakáll- és körömvágást specializált emberek végezték borbélyüzletekben. Borotválékozás közben a megsebzett arcbőrre olajba vagy ecetbe mártott pókhálót tettek, ami elállította a verzést. 

A nők és a férfiak is egyaránt használtak olajokat és krémeket, hogy megőrizzék fiatalságukat. Növényi, állati és ásványi eredetű alapanyagokból készítették, és többségét még ma is használjuk ( pl. rózsavíz). A ráncok ellen harcoltak, de nem csak az arcon, hanem a hason is! 

A római kori nő és férf arcát ha társaságba ment, kifestette, mely a következő képpen nézhetett ki: az arcbőrnek makulátlan fehérnek kellett lennie, a szemöldököt és a szempillát feketére festették, és az arcukat kipirosították. Akkoriban volt, aki műszemöldököt használt. A férfiak arcfestése nagy vonalakban hasonlított ehhez. Használtak szépségtapaszt, hogy a bőrhibákat eltakarhassák. Divat volt a hajfestés is, főleg a vörös színű (a festék faggyúból és állati vagy növényi hamuból készült).